Nem nyúlhat messzebb a világ
Annál, amit a szív fog át,
És fönt az égbolt nem határ:
A lélek magasabbra száll.
A szív könnyen választhat el
Tengert és szárazat, ha kell,
S az ég kapuit nyitja meg
Lelked az Úr fényeinek.
De szívbe tép Kelet s Nyugat
Ha nem tartod a partokat,
S az ég maga alá temet,
Ha lelked sekély, langymeleg.
EDNA ST. VINCENT MILLAY






Szepes Mária

Aki csodákban él,
mindent elér.
Realista. Nem
lohol árnyakért.
Odatart, ahol
örök a Fény.

A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek - mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme:
Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni.
Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja?
Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el.
Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát?
Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek?
Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja?
Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól?
Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség?
Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?
Örüljetek, ha sírni volna kedvetek, akkor is.
Ömlik a csillag fölötti édes hit.
Sebezhetetlen őszinte kincs.
Baljós előérzeteket át lehet és át kell hangolni félelem nélkül várakozó derűvé. E magatartás még az elkerülhetetlennek tűnőt is elhárítja, vagy irányától eltéríti, hogy lendületének csak áramlata rezeg át rajtunk anélkül, hogy megsebezne.
Keselyűknek kiszolgáltatott, sziklához láncolt Prométheusz mindenki, amíg a képzeletében a kötelékeit fel nem oldozza, akkor is, ha e káprázatok már anyagi tényekké sürűsödtek. Szabadulása csak ott mehet végbe; ahol foglyul esett. Félelmeink, kétségeink sötét madarainak magunk szőttünk fizikai testet, amelyek nem mások, mint formákhoz kötött mágikus jelképek.
Ha valamit a valóságban véghez akarunk vinni, előbb játsszuk le magunknak misztérium formájában extatikus intenzitással. E tündöklő imagót azután hajítsuk el magunktól a megvalósulás dimenziói felé.
Minden akadály erőket generál.
Feszültség állapotában mindig nagyobb a lélek teljesítőképessége.
Ahogy a fizikai testünket megtisztítjuk, felfrissítjük naponta, úgy kell lelkünket, szellemünket is üdüléshez juttatnunk. Van aurafürdő, lélekfürdő, mentális fürdő. A beavatott mindhárom magasabb síkon ismeri a feltöltődés forrásait.
Az irány meghatározása tőled függ! Ha eltűröd, hogy a kisülés a legkisebb ellenállás vonalán öntudatlanul menjen végbe, fejlődésed értékes hajtóerői vesznek kárba. Feszültségeid áramát tudatosan kell magasabb célok felé terelni.
Ha egy nehéz feladat elvégzésére önként vállalkozól, intenzitásfokozás lép fel benned, pszichikai energiákat generálsz, s magasabb célod hatalmas kiterjedések áramát kapcsolja tevékenységedbe.
Képességeid úgy rétegződnek egymásra, hogy egyik a másikat pihenteti, leváltja és indirekt módon erősíti. Helyes tehát, hogy váltakozva foglalkozol egymást kiegészítő tevékenységekkel. Koncentrációt nem lehet huzamosabb ideig fenntartani.
Agyenergiád intenzitása figyelmed görcsös megfeszítésekor egy idő után veszít erejéből. Minél erőszakosabban összpontosítasz egy feladatra, annál kevésbé tudod megoldani. A végeredmény viszont könnyen, minden kényszer nélkül a tudatodba gördül, ha átmenetileg mással foglalkozol és csak később térsz vissza a témádhoz.
Ha magasabb kiterjedésekhez kapcsolódsz okkult érzékszerveiddel, egyszerű lehetőséggé válik az, ami anyagi képességeid számára lehetetlennek tűnik.
Élettered miliőjét okkult praxissal magasabb dimenziók meghosszabbított perifériájára helyezheted át. Ez annyit jelent, hogy egész életed szattvikus csodák láncolatává válik.

Fix pontok - mágikus csodák:

Ilyen fix pont a szellemedben egy magasabb dimenziókkal kontaktust teremtő idea, amely személyes lényedet személytelenné oldja. E személytelen semlegesség azután hatalmas vonzerővé válik.
E felismerés egy újfajta mágia alapja.
A mágikus eszmék mindenütt szélsőséges hatást keltenek. E hatás a környezeted részéről egy ideig taszításban, védekezésben nyílvánul meg. Ha azonban e magasrendű sugárzás kitartó és rendíthetetlen, a diszharmónikus reakciók átlendülnek saját ellentétükbe.
Fizikai szervezetedben igen sok okkult érzékszerv működik, amely magasabb univerzumokkal tart fenn a ráció részére tudattalan kapcsolatot. Munkád legfontosabb része ezért transzcendens vénád életre keltése. Mert a ráció kataklizmájából egyedül a transzcendentális érzékszerveiden keresztül léphetsz át a lét kevésbé fájdalmas formáiba.
Az ideákat legvégső elágazásukig követned kell, csak úgy juthatsz magasabb értelmükhöz. A végső mélységükig átvilágított eszmék mágikus varázsigékké válnak, amelyek veszélyeket kötnek meg és bénító gátakat oldanak.
Különleges erők középpontjába belehelyezkedni annyi, mint a legmagasabb kiterjedések erőit hasznosítani. E hatalmas életforrások a szellemedben várakoznak rád. Megközelítésükhöz azonban mitikus Templom-bárkába kell szállnod.
Amikor gondolkozol, formákat teremtesz, akciókat indítasz el, bonyodalmakat nemzel, azok szívós fonalakkal kötözik össze sorsodat. Teremtő képzeletedtől függ, hogy ezek a gondolatmagok örömet, fájdalmat, halálos mérget, vagy örökkévalóság nagy arkánumát gyümölcsözik-e.
Magasabb energianívón a sorsodban csak akkor kezdődhet el egy új folyamat, ha a régi lezárult. Egy-egy létezésen belüli dimenzió inkarnációnak ez az értelme. Ezt az új életre támadást mindig hamis remények, tarthatatlanná vált potenciák elhalása előzi meg. Erőapályában szorongás, kietlen gyász nyűgözi le azt, aki elhiszi, hogy az éjt nem követi nappal. Elfelejtkezik róla, hogy a sötétséget mindig fény követi. Új napkelte.
Élvezet és fájdalom a lélek mágneses észak-dél pólusai. Egy idő múlva mindegyik átmegy a saját ellentétébe. Mindkettő az érzésvilág desztillációjának fontos hőenergiáját termeli. A mentális alkímiának e folyamatában a pszichikai energiák megtisztulnak minden démoni elemtől, és létre jön a Közép semleges egyensúlya.
Az aranymetszés egyensúlya már nem fájdalommal bűntető élvezet és perverz élvezetté fajuló fájdalom, hanem a kettő egymást kiegyenlítő vegyülete: áldozat, mely személytelen örömmé válik.
Az ember racionális mértéke csődbe került. Nem gyógyerőt, hanem egyre bonyolultabb kórságokat termel. Ne ismételd meg a hibákat, amelyek ide vezetnek. Ne sodródj szakadékba zuhanó gondolatpályák áramába, amelynek legfőbb üzemanyaga a gyűlölet, a reménytelenség és a meghasonlás.
A független gondolkodás állandó erőfeszítés, mert arra késztet, hogy az árral szemben haladj. Tehát pontosan ellentétes a megszokott racionális formákkal.
Az ilyen ember következtetései, ítéletei e szempontból bizarrak, érthetetlenek, mert emberfelettiek. Te is közéjük tartozol! Abban a felismerésben például, hogy azoknak, akik az érzékeny pontjaidon támadnak, tulajdonképpen hálásnak kell lenned. Mert ők azok, akik szubjektív életálmodból ébresztgetnek, tükröt tartanak eléd, s megakadályoznak benne, hogy kábulatodban jeges hótakaróra, vagy tűzvész közepébe feküdj le aludni, ahelyett, hogy biztos magaslatra mentenéd életedet.
Ha minden ösztönös tiltakozás és sértődött megtorlási vágy ellenére magadat marasztalod el a feléd irányuló diszharmónikus megnyilvánulásokért, kezedbe került a kulcs e hatások áthangolására.
Te már nem hivatkozhatsz a csillagok benned dúló háborújára, mert neked a csillagok fölött kell megoldanod emberi kapcsolataidat.
A hermetikus karakterológia és szimbológia egy-egy determinált jellem felismerését, tehetetlen, erőtlen nyomorékságának megértését követeli és azt sem tűri el, hogy beérd passzív részvéttel. Segítened kell rajta a birtokodban lévő szellemi Arkánummal. Mégpedig pontos diagnózis alapján, individuális módszerekkel, az illető sajátos befogadóképessége szerint.
A kristályok megváltása az oldat, a folyadékoké a vegyület. Az állatoké a szublimáció. Megmerevedett szokásaidat, feltételeidet, előítéleteidet azért kell oldanod, az oldatot szintézissé vegyítened, hogy a Teljességet átfogó gondolataid tüzében lényed animális része elégjen. A szublimáció lángjába vetett állat mindig Phoenix-madárként repül fel; zsenialitásként tér vissza hozzád.
Szimbólumok végső értelmét megfejteni annyi, mint magasabb létformákba hatoló grádussorokon a Cherubi- szemlélet síkjára emelkedni.
Földünk vészhelyzete ellenére az ideálokért vívott harc egyre eredményesebbé válik. Ha most rá tudsz lépni a kreatív tettek útjára, számíthatsz a legmagasabb hierarchiák belső segítségére.
A szellemi öröm fonalát követve mindig együtt haladsz az Élettel, látható és láthatatlan formákon, az idő változó tájalakulatain át, anélkül, hogy meddő félelem és gyász borzalma nyűgözne le. Mert a Szattvikus fény a halálon át is az örökkévalóság létéről ad hírt neked az analógiák és szimbólumok nyelvén.
Lényed magja képzeleted, érzéseid síkján rejtőzik. Sorsod alakulása és fizikumod regenerációja attól függ, milyen intenzitással, pszichikai és szellemi erőkkel sietsz e láthatatlan magból kibontakozó folyamat segítségére.
Ha a lét teljességének érzetét életre kelted magadban, központtá leszel, anélkül, hogy erőfeszítéseket kellene tenned érte.
Ha valami kitüntetés vagy öröm ér, engeszteld meg érte a körülötted szomorkodókat azzal, hogy örömöt okozol nekik. Ne mélyítsd el sorsuk árnyékát önmagad erős fénybe állításával. Mondj le erről az elégtételről, s áldozatod mágikus árammá válik, amely azt, akiért véghezvitted, csillagai fölé emeli.
Ha az új korszak szellemi pionírjaihoz csatlakoztál, készen kell állnod a művészettel és vallással összeforrott magasabb tudomány szolgálatára.
Az anyag mögött láthatatlan eszmerendszer működik.
A Vízöntő-korszak a társadalmi és filozófiai forrongások plátói világhónapja. S te éppen most éled legfontosabb inkarnációdat. Abban már bizonyos vagy, hogy sorsodban a véletlennek nincs semmi szerepe. Az sem véletlen tehát, hogy olyan tömény szellemi forrás nyílt meg előtted, melyhez korszakunk növekvő embertömegéből igen kevesen jutnak hozzá. Gondolkozz rajta, mire kötelez az, hogy a zárt számú, sohasem cserélődő " Ganglion-csoport " egyik sejtje vagy.



Kérdezz önmagadtól- felelj önmagadnak


A "Homo Sapiens" a múlté. Segítesz-e Uránusz Vízöntőoperációjának, hogy benned is végbemenjen új lényed születése, transzcendens érzékszerveid felélesztése, amelyek minden egyéni és földi kataklizma fölé emelnek?

Tapasztaltad-e már, hogy minden gondolatod testet ölt, megvalósul, ha mágikus kívánságod Fénye és akarata gyúl ki mögötte?

A transzcendens Fénnyel és feszültséggel telített, űrbedobott kívánságnak teremtő ereje van. Miért nem gyakorlod e mágikus törvényt?

A létben nem jelenhet meg olyan élőlény, amely valami önmagánál nagyobb célpont felé ne sietne. Te milyen cél felé tartasz?

Tudod-e hogy amint felparázslik és tudatossá válik benned halhatatlanságod tűzmagja, az benső újjászületésed tapasztalását jelenti?

A varázsszavak hatóereje a magasabb kiterjedésekből áramló, egész lényedet átható sugárzásukban nyilvánulnak meg. Érezted-e már az Örök Fény Lézerének e minden anyaggá sűrűsödött akadályon átható érintését? Az érzéseidben? A gondolataidban? Eszmevilágod szárnyalásában?

Megbizonyosodtál-e róla hogy halhatatlan vagy és nem először születtél a Földre?

Mit tartasz jelen életed vezérmotívumának?

Van-e mértéked és szűrőd hozzá, hogy a rosszat a jótól, a valótlant a valótól, a sarlatánt a beavatott bölcstől megkülönböztesd?

Rájöttél-e már, mit jelent a hindu filozófia Isteni Énekének, a Bhagavad-Gitának a figyelmeztetése: "A cselekvés jógájánál magasabb rendű a megkülönböztetés jógája"?

Szerelmedet nem mindig viszonozza az, aki a lángot felgyújtotta benned. A szeretet azonban ha önzetlen és igaz, mindig visszatükrözi a teremtő Logoszt, ahogy a hegyek ismétlik a kiáltó hangot. Felhangzott-e már benned a Szeretet Fénycsendülésének hívása?

A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt, és soha nem rombol. Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte?

Próbáld eltüntetni a káprázatfalat saját szorongásos képzeteid és mulandóságodon túlra sejtő örök önmagad között. Gyakorolod-e már súlyos képzetrétegek alá temetett szellemi vénáid felfakasztását? Hogyan?

Tudod-e, hogy mai jellemed, kötéseid hiánya, traumái, szorongásai, tehetségei, sikerei vagy sikertelenségei - előző életeid eddig meg tett útjának végösszege?

Az extatikus öröm a lélek kenyere. A halhatatlan remény a szellem Iható Aranya. Táplálod-e velük magasabb testeidet a testi szükségleteid kielégítése mellett?

Megfeledkezhetsz-e róla, hogy lelki immunrendszered erejében, vagy gyöngeségében gyökeredzik valamennyi betegséged, egészséged, sorsod alakulása, sikered vagy kudarcod?

Soha se felejtsd el: a szellemi tevékenységed hidat épít örök kiterjedések és az ember között. Aktív alkotó gondolataid, teremtő képzeleted felnyitja a halandók bölcső és sír közé börtönzött zárlatát. Tanulod-e az ilyen sürgős mentőszolgálat fontos szabályait?

Véletlen nincs. Ha sorsod urai valakivel összehoztak, mit gondolsz , mi volt a céljuk vele?

Mi a szereped abban, ha egy emberi kapcsolatod elmérgeződik? Morális és szellemi elkötelezettségeddel összhanban mi a tennivalód e konfliktusban?

Minden embernek vannak gyöngeségei. Neked is. Miért vetsz mégis követ néha azokra, akik nem rosszabbak, nem jobbak nálad, hibáik legfeljebb más módon nyilvánulnak meg?

Emlékeztetni szeretnélek rá, hogy csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi, gazdasági és ökológiai kataklizmájából, de saját karmája - sorsa - bilincseiből is. Meg van-e a szándékod a szüntelen tanulás, fanatizmus és egzaltáció nélküli megismerés elnyerésére? Főként van-e hozzá kitartásod?

Lehet-e tökéletes teremtője e tökéletlen, önmagát pusztító földi létformának és a saját életét végveszélybe sodró halandónak? Töprengtél-e már rajta, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat és két teljesen egyforma ember sem? Vajon ugyanigy, van-e két tökéletesen egyforma Istenkép a hívők elképzeléseiben?

Igaz-e, amit az ősi hagyomány tanít, hogy Isten, Teremtő vagy istenek megjelenési formáit az emberi képzelet alkotja meg, de a víziókban az örök tűzmag egyetlen és azonosak egymással?

Szerinted az ősi népek miért nem féltek a haláltól?

Mi a különbség hit és tudás, egzaltált képzelődés és a magasabb valóság felismerése között?

Vajon azért juttatták-e kezedbe a szellem alkímiájának receptjeit, hogy elsősorban másokon, vagy magadon próbáld ki őket?

Mit gondolsz, mi a helyesebb, ha embertársaid egyéniségében a hibákat, ütközőpontokat keresed, vagy azt, miképpen tudod megérteni őket, s amennyire jellemük befogadja, megpróbálsz összehangolódni velük a saját törvényeik szerint?

Tudod-e miért vannak neked csak kötelességeid s a nálad éretlenebbnek, tudatlanabbnak jogai?

Miért nem keresel kapcsolatot zseniális álom-éneddel? Hányszor figyelmeztetett már veszélyekre és mutatta meg fontos tennivalóidat? Nem értheted meg őt addig, míg nem ismered a képnyelvet. Miért nem tanulod meg a szimbólumok világnyelvét? Sokszor érzed ébren és álmodban, hogy a láthatatlan Fény sugárzása hatalmasabb minden látható, múló formánál. Miért zárkózol el a világosság aranyló, gyógyító, kimeríthetetlen kincseitől?

Miért kellene hinned bármit is, amit tudni lehet?

Találkoztál-e olyan emberrel vagy emberekkel, akikre hirtelen ráismertél, noha ebben az inkarnációdban soha nem ismerted őket?

Gyermek- és ifjúkorodnak az előző életeidből feltörő reflexei hány éves korodban értek véget? Mikor vette át az uralmat sorsod fölött a jelen inkarnációd vezérmotívuma? Tizennyolc, húsz, huszonegy évesen?
Miért nem elemzed e fontos folyamatot s azt, mikor érkeztél el fejlődésed továbbépítése küszöbéhez, képességeid kibontakoztatásának elindításához?

Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid?

Megpróbáltatásaidban gondolsz-e a mentális alkímia törvényére? Arra, hogy minden átalakulás a katarzis tisztítótüzében megy végbe?

Van-e tömegmegváltás, vagy csak az individualizált egyén juthat el a misztériumig? Miért?

Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?

"Mikor a földön eluralkodik a gonoszság és igazságtalanság, időről- időre megjelenek Én." Miért figyelmeztette erre a keleti filozófia tanítványait a Bhagavad-Gitá, az Isteni Ének?

A külső vallás pótszere a belsőnek. Miért gondolod, hogy csak másoktól kaphatod meg az igazságot, amely saját lelkedben, szellemedben él?





Lábnyomok


Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítővásznon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban – a saját lábnyoma, meg az Úr nyomai. Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátranézett és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható. Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötődnek.

- Uram – szólalt meg zavartan - , azt mondtad, ha a Te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt Rád.

- Kedves gyermekem – felelte az Úr -, én szeretlek, és soha nem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy lábnyom, mert ott a karomban vittelek.

Ismeretlen szerző

Forrás: Jack Canfield, Mark Victor Hansen: Erőleves a léleknek II.



François Garagnon: Jázmin és az élet szent rejtelmei című könyvéből

Ha nagyon szomorú vagy, és zuhog az eső a szívedben – Istenre gondolsz, és egyszer csak egy pici fénysugár, egy mosoly talál rád.
Tudod-e mit tett érted akkor Isten?
A pici fénysugár, ragyogó Nappá nő, mely egész bensődet megvilágítja.
A mosoly Isten pillantása: csodát tesz.


***

Az érzelmek, amelyekkel nem ajándékozzuk meg felebarátainkat, kárba vesznek.
Amikor az ember eljut eddig a felismerésig, akkor már nem cseppenként adakozik, hanem zuhatagként.
Az érzelmek minél bőségesebben törnek felszínre, annál förgetegesebb erővel ragadnak magukkal!
Minél inkább fölszabadítod magadban a forrást, annál sodróbb lesz hullámverése.


***

Carpe Diem
„ Szakítsd le minden napnak a gyümölcsét „

A földi pályafutás túl rövid ahhoz, hogy takaréklángon égj…Így, hát létezésed minden pillanatát teljes mértékű odaadással kell átélned.
Álmodozzál, hogy végére járhass álmaidnak!

Az élet értelme? Elárulom a titkot.
Tedd meg a tőled telhetőt. A többit bízd Istenre.
Ne hallgass azokra, akik álmaidtól szeretnének megfosztani, akik elbátortalanítják lépteidet, akik már elvesztették bizakodásukat.
Mit tudnak ők a te rejtelmeidről?
Ezeket neked kell kifejezésre juttatnod, szereteted melegének erős kisugárzásával.
Az élet olyan, hogy őrülten szerelmesnek kell lenni belé!
Merészen kell vállalni bármi kockázatot.
Lehet csalódni, lehet rosszul szeretni, de szeretetünk soha nem lehet elég.
MERT, HA HITED NEM SZILÁRD, ÁLMAID ELSÁRGULT LEVÉLKÉNT SZÁLLNAK EL AZ ELSŐ JÖTT-MENT SZÉLLEL.
Tudni kell, hogyan hasznosítható a múló idő.
Állandóan örülnünk kell, és megköszönni Istennek, hogy életet adott nekünk.
Szánjuk rá az időt és reménykedve, fáradhatatlanul keressük az igazi megoldásokat, míg meg nem találjuk.
Az ember így tudja igazán megélni álmait, ahelyett, hogy egyvégtében az életről álmodozna.


***

Mikor reggel felébredsz, gondolj arra, nem biztos, hogy megéred a naplementét…
Nem ez-e a legfőbb ok, hogy mindennap köszönetet mondjunk annak, aki a világmindenség mozgatója, és aki mindent irányít, azért, hogy a földet ilyen szépre teremtette.
Nem ok-e ez arra, hogy megcsodáld az életet, bármilyen formában is találkozol vele.
- Legyen az akár fűszál, észrevétlen borzongása az esti szellőben.
Nem ok-e ez arra, hogy megragadj minden alkalmat, keressed az értékes embereket, keressed a lehetőségeket és mindent, ami reményt fakaszt?
Nem ok-e ez arra, hogy élj át minden örömöt, és méltósággal viseld el a fájdalmat?
Ne feledd el soha magadba szívni az élet illatát, táplálni a belső vidámság lángját, legyél érzékeny a levegő simogatására, töltsd be minden érzékedet a világ képeivel, illatával és dallamával.
Ne feledd el szürcsölni az élet nedűjét, az érintetlen szépségű virágairól gyűjtött királyi nektárt. Selyem finomságú mézét, minden titkos lehetőségét és csodáját.

***

A csendnek egész skálája létezik.
Én a csillagok csendjéről beszélek,
Két ember csendjéről, mely telve van
Jellel és üzenettel, a cinkosság titkaival,
A gyengédség lágy és puha csendjéről,
Mely mámorító, mint a szerelem.
A halk keringő csendről, a csend halk keringőjéről.
A szerelmesek semmit sem szeretnek annyira, mint a csendet.
Milyen különös ez: mikor nem mondanak semmit,
Akkor értik meg egymást a legjobban…
Az igazi szeretet arról ismerhető fel, hogy a másik csendje
Nem betöltendő űr többé, hanem tisztelni való cinkosság.

***

Halld a két őr példázatát!

„Hol volt, hol nem volt, egy hetedhét országon is túl levő tartományban élt egy mérhetetlenül gazdag és hatalmas Herceg, aki fejébe vette egy szép napon, hogy elindul felkutatni az egyetlen dolgot, ami hiányzott életéből: a boldogságot.

Első dolga volt, hogy a barométer mutatóját leszögezte, hogy el ne fordulhasson a szép idő irányától, a szélkakast is rögzítette, hiszen amikor ez a rossz irányba fordult, pocsék kedve támadt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már rég megfigyelte, milyen mértékben érzékeny az ember a különböző lelkiállapotokra – belső lényünk éghajlatára, amely meghatározza boldogságunkat, de balsorsunkat is előidézheti. A Herceg sziklaszilárdan elhatározta, hogy a maga oldalára fordítja a szerencsét.

Később két olyan jövendőmondót fogadott fel, akik a birodalom legnagyobb jóstehetségeinek hírében álltak; egyikük elképesztően spontán ihletettsége, a másik próféciáinak óvatosan körültekintő és józanul mérlegelő volta révén. A két jövendőmondó meg is jelent annak rendje és módja szerint, a Herceg pedig felkészült, a lelke mélyén, fogadásukra.

Jóreménység a nevem, mutatkozott be vidáman az első teremtmény. Mitől ez a semmivel sem magyarázható jókedv? A Herceg nem minden ok nélkül gondolkodott el azon, hogy egy elvarázsolt lélekkel van dolga.

Rettegés az én nevem, szólt remegve a másik; riadt tekintetéből kiolvasható volt a nyugtalanság.

Elég volt rájuk nézni, a Herceg alig ocsúdott fel meglepetéséből, hogy a két jövendőmondó mennyire különböző. Csodálkozása nőttön-nőtt, amint megtudta, hogy ez a két különös nőnemű lény rokonságban áll egymással, első fokú unokatestvérek, és soha nem váltak külön útjaik.

- Mondd csak, miért vagy te zöld?

- Mert én a Jóreménység vagyok! Válaszolta az első és jóízűen felkacagott: vajon mitől nem egyértelmű ez, mások számára…

- És te miért vagy kék?

- Óh, én az anyámtól örököltem, az ő neve: félelem…

A Herceg a „Lelki állapot meghatározói” tiszteletbeli címet adományozta nekik, ők pedig odaadó őrei lettek. Az volt a feladatuk, hogy egymást fölváltva éjjel-nappal őrködjenek érzelmei felett. Tekintetük a messzi távolt fürkészte, és azon nyomban hallatták hangjukat, amint valami figyelemreméltó dolog tűnt föl az égen. Rendszeresen készítettek belső időjárás-jelentéseket, amelyek meghatározták a Herceg lelki állapotát. Röviden: esőt hoztak, vagy szép időt, uruk-parancsolójuk szívébe.

A Herceg számára kínkeserves volt a mindennapos várakozás, hiszen az őrök egymásnak ellentmondó információkat szolgáltattak, ez meg olyannyira zavarba hozta a Herceget, hogy már azt sem tudta, mihez tartsa magát, melyik érzésnek higgyen. Ugyanannál az eseménynél az egyik őr bátorította lépteit, föllángoltatta lelkében a boldogságot, a derűlátást, míg a másik megállás nélkül kételyekkel gyötörte, a bizonytalanság lázában tartotta.

Jóreménység lelkesen szólt hozzá:

- Látod milyen szép időnk van! Látod milyen egyszerű és egyben fenséges minden, a nap alatt! Mi kell még a boldogsághoz? Olyan az élet, mint egy szerető szívű anya, aki feléd nyújtja karját. Én lelkesedést, határozottságot lopok a szívedbe.

Hogy az unokatestvére lírai áradozásait valamelyest ellensúlyozza, Rettegés félrevonta a Herceget, s óva intette: vigyázzon a rá leselkedő veszedelmekre, amelyeket az égiek pillanatnyi kegye most éppen elrejt szeme elől. Veszélyt sejtetően súgta fülébe, mintha megtisztelné bizalmával, ha fölfedi neki a nagy titkot:

- Való igaz, hogy szép idő van, de ez nem fog sokáig tartani. Amikor legpompásabbnak tűnik a világ, akkor légy leginkább résen: valami rosszat rejteget. Semmi sem örökkévaló a nap alatt, és ami mára megadatott, holnapra már semmivé válhat. A természet gonosz mostoha.

Jóreménység és Rettegés világa között hánykolódva, a Herceg mélyen elkeseredett. Éppen valami szerelmetesen-szép vonzalom csigázta fel – aminek a puszta gondolata is mérhetetlen örömmel töltötte el -, máris furcsa kétségek kezdték gyötörni, nem talált megnyugvásra.

Azon a napon, amikor az érzelmek fergeteges vihara söpört át a Herceg lelkén, Rettegés diadalmas hangon jegyezte meg:

- Na ugye, nem megmondtam neked?! Látod: nekem mindig igazam van!

A Herceg azon nyomban maga elé rendelte Jóreménységet és földúltan, szigorúan vonta kérdőre:

- Miért hazudtál nekem?

Jóreménység mosolyogva válaszolt:

- Kicsinyhitű ember! Tudvalevő, a villámlás után zivatar következik. De a vihar múltán tiszta és világos lesz az ég, a táj pedig ragyogóan szép. Egész egyszerűen ki kell várni a vihar végét. Ha mindenki bezárkózik kis kuckójába, mert retteg az esőtől, akkor az évszakok nagy egyhangúságban múlnak el fölöttük – rejtve maradnak előttük a természet legcsodásabb kincsei, menedékhelyei, lelküket nem kavarják fel a nagy emberi szenvedélyek. És úgy hunyják örök álomra szemüket, hogy sohasem érezték át, milyen csodálatosak a nagy viharos éjszakák, amelyek valósággal előkészítik a másnap derűs szépségét, az újból fölragyogó nap sugarainak finom simogatását.

- Ne hallgasd meg őt – vágott a szavába Rettegés. Az élet olyan, mint a forrás: csordogál, sírdogál – szóval: siralmas.

Jóreménység erre azt mondta:

- Az élet olyan, mint egy forrás: csörgedezik, énekel. Akinek van füle a hallásra, meghallja éneklését.

Rettegés – ez a szó a csüggedés szóra rímel – jegyezte meg a Herceg. Míg a másik? Jóreménység, gyermekség… Ez volt az a pillanat, amikor a Herceg eldöntötte, hogy ezentúl kevesebb hitelt ad Rettegés szavainak.

- Mire jó a túlzott mérlegelés – morfondírozott a Herceg – ha csak a holnaptól való szorongást váltja ki, vagy állandó várakozást jelent, hogy netán egyszer mégiscsak jóra fordulnak az események? Talán a legszebb dolgok is véget érnek. De van ám kezdetük is! Akkor meg kezdetben legyünk boldogok! És ha ránk nehezednek a terhek, hiszen bizonyos dolgok természetüknél fogva elhomályosíthatják a horizontot egy időre -, ne csak ezek irányába legyünk érzékenyek, mert akkor hosszú távon semmi sem lombozhatja le lelkesedésünket. Mit számít az hogy a napsugár csak mulandó és nevetséges kihívásra képes a természet elemeivel szemben, ha értékelni tudjuk simogatását, csókmelegét. És ha az évszakok körforgása miatt a nap időnként ritkábban tűnik elő, és nem áraszt el melegével, nos, ezt úgy kell tekinteni, hogy kedves kacérkodásból teszi. Miből meríthetnénk a nagy találkozások túláradó örömét, ha soha nem válnának szét útjaink?

Így történt, hogy a távoli birodalom hercege, aki ezidáig még alattvalói titkos kis kertjét is szigorúan megrendszabályozta volna, feltett szándéka szerint, mostantól a szél csapodárságára bízta magát.

Felszabadította a barométer mutatóját, majd a szélkakast is, mely nem is tudta hirtelen merre kapja a fejét, hiszen újból megkörnyékezték a csábos szelek. A szélkakas még aznap este a délkeleti szelet szemelte ki magának, a Herceg pedig elégedett mosollyal tárta ki az ablakokat. Néhány órával később, két állom között, a nyugati szél bömbölését vélte hallani, de hogy megnyugodjon, hogy nem lesz időváltozás, a Gondviselésre bízta magát és sietett a déli széllel kacérkodó szélkakas látványával elaludni.

Másnap volt az első igazán boldog napja: bár ha minden zord, barátságtalan volt körülötte – és sötét az égalja, az ő szíve ünnepélyes fényárban úszott. Úgy döntött, hogy Jóreménységet alkalmazza teljes munkaidőre és ő lesz Lelkiállapotának egyetlen, kizárólagos joggal felruházott őre. Rettegés sóhajok közepette távozott ugyan, de semmi erőfeszítésébe nem került új állást találnia, hiszen hírneve ellenére az emberek, amióta világ a világ, valósággal körüludvarolják…”

Érdemes a könyvet elolvasni, nagyon tanulságos mondanivalót tartalmaz.

Szívből ajánlom.


Dal

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két lélek. Ez a két lélek a gyönyörű és végtelen Isteni Mezők országában lakott. Az Isteni Mezők időtlen boldogságában éltek már ezer évek óta és nagyon szerették egymást. Az Isteni Mezők csodálatos vidék! Végestelen végig víz borítja, és a vízben ameddig a szem ellát és még azon is túl szebbnél szebb varázslatos lótuszok nőnek, amik soha nem hervadnak el, mindig illatoznak. A lótuszok levelei olyan magasra nőnek, hogy az ember derékig gázolhat benne. A tágas mezőkön nem hallatszik más csak a mennyei zene hangjai és a lótuszerdő susogása. A két léleknek ez volt az otthona, sokfelé jártak, de igazán itt érezték legjobban magukat. Gyakran napokig nem szólaltak meg csak egymást átölelve álltak a virágok között a vízen, hallgatták a mennyei zenét és a szívük egyszerre dobbant.

A két lélek boldog volt itt, mert Isten közelsége fénybe vonta őket. Ha pedig kedvük támadt, akkor messzire utaztak, bejárták a Tejutat keresztül-kasul, mindenféle bolygókon kószáltak, volt ott kietlen sötét bolygó, kék színű köddel beborított bolygó, ahol az orrukig sem láttak, volt szelíd és volt félelmetes bolygó is. Bebarangolták a csillagközi ködöket és megcsodálták az ifjú napok születését. Ha pedig nagyon elfáradtak, akkor visszatértek az Isteni Mezők országának időtlen nyugalmába.

Szabad lelkek voltak!

Történt egy napon, amikor az egyik kirándulásuk alkalmával éppen egy savtó mellett a napnyugtát figyelték, hogy egy jelenésre lettek figyelmesek. Egy szürke köpenyes csuklyás alakot láttak előtűnni a semmiből, aki feléjük tárta a karját. Mivel az alak megjelenése nyugtalansággal töltötte el a szívüket, ezért gyorsan megfordultak és a gondolatnál is sebesebben iramodtak vissza a biztonságos otthonuk lótuszerdeje felé. Igen ám, de amit megérkeztek észrevették, hogy a csuklyás alak ide is követte őket. Félelem nem volt bennük, mert ők ismerték Istent és sosem féltek, de nem örültek ennek a zavaró tüneménynek, nem tudták, hogy ki ő és mit akar tőlük. Az alak nem szólt hozzájuk egy szót sem és egyre közelebb jött. Látszott már, hogy teljesen anyagtalan, mintha a szürke köpönyege üres lenne. Az egyik lélek, aki nagy hatalmú lélek volt megpróbálta elküldeni a köpönyegest, majd amikor nem járt sikerrel, akkor nyitott egy fényörvényt és abba próbálta beledobni. Próbálkozott mindenfélével, hiszen eddig minden démont, és gonosz lelket le tudott igázni, csodálkozott is erősen, hogy ezzel itt miért nem boldogul. Amikor látta, hogy mindegyik fortélya haszontalan, akkor felhagyott a küzdelemmel, megállt és megszólította:

- Ki vagy Te és miért nem tudlak legyőzni, amikor pedig hatalmam van minden démonok és gonosz lelkek felett?

- Én a Halál vagyok. Nem tudsz legyőzni, mert én a semmi vagyok. És most mennetek kell.

A két lélek most sem félt, mert hiszen ők nem féltek soha, de beléjük hasított az a gondolat, hogy most el kell válniuk. Nem tiltakoztak tovább, mert megértették, hogy vissza kell térniük Isten szolgálatába, mégis fájdalmas volt nekik arra gondolni, hogy el kell szakadniuk egymástól. A Halál megragadta őket és egy fénytölcsérbe taszította mindkettőjüket. A lelkek egymásra néztek, egy másodperc tört része alatt lepergett előttük minden boldog pillanat, amit együtt átéltek, és egyszerre kiáltották az örvény zúgását túlharsogva. "Megtalállak. Megtalállak. Megtalállak." Nem tudtak többet mondani, mert ekkor már lezárult a szemük és egyre gyorsulva zuhantak lefelé, mintha egy pókfonálon ereszkedtek volna alá a feledésen keresztül egy másik világba.

Nem tudták már elmondani egymásnak, hogy szeretni fogják egymást örökké. Pedig ezt sokszor mondogatták korábban, amikor egy csodálatos helyen jártak, vagy éppen egymás karjaiban pihentek az otthonukban.

· Bárcsak örökké tartana!

· Csak rajtunk múlik, hogy örökké tartson, ha mi erősen akarjuk, akkor örökké tarthat, mert Isten megengedi nekünk, mert szeret bennünket, és mi híven szolgáljuk.

Isten végtelenül jó és meg is engedte volna nekik, hogy örökre együtt maradjanak, de mégis másképpen történt, mert ezen a világon vannak dolgok, amik megváltoznak, más dolgok, pedig úgy tűnik, hogy nem változnak, de azok is megváltoznak, csak sokkal lassabban, mert egyedül csak Isten örök.

A világnak, ahová kerültek a tulajdonsága a különbözőség, emiatt új ruhát kellett magukra ölteniük, és így már nem hasonlítottak annyira egymásra, mint az Isteni Mezők országában. Az egyik nőnek, a másik férfinak született és elfelejtették az Isteni Mezők boldogságát.

A kisbaba sokat sírt, mert érezte, hogy hiányzik neki valami, de nem tudta volna már megmondani, hogy mi volt az. Kétségbeesett volt, állandóan fázott, ha végre elaludt, akkor pedig visszatalált a lelke az Isteni Mezőkre és nem akart többé felébredni. Nem vett levegőt. Ekkor egy erős és szilárd lélek jött el hozzá és megkérte rá, hogy maradjon itt, és ő itt maradt a Különbözőség hideg világában.

Teltek az évek és a két ember elfelejtette, hogy keresniük kell valamit. A feledés fátyola hullott rájuk, nem találták meg a lelkük hangját, nem hallották Isten szavát sem, nem látták a fényt sem. Hogyan találkoztak mégis? Véletlenek hosszú sorozatának eredményeként, amit tekinthetünk akár Isten hosszadalmas, aprólékos és végtelenül kegyes cselekedetének is. Megtörtént hát; addigi választásaik, döntéseik eredménye és jutalmaképpen vezette őket egy útra Isten szerető keze. A két ember beszélgetett vidáman és önfeledten, a két lélek hallgatott. Hirtelen csönd lett és a csöndben a két lélek megszólalt, igazi nevükön szólították egymást, a két ember pedig némán állt, a bőrükön érezték egymás forró leheletét és csendesen átölelték egymást. A fiú a lányhoz hajolt és megcsókolta. A varázslat pillanatában felragyogott a vörös fény, amely ködként borult rájuk és a lelkek találkozásakor az idő megállt, és a pillanat besűrűsödött a csókban, amin kívül számukra más nem létezett. Elborította őket a rájuk zúduló emlékezés, de amikor a szemüket kinyitották, mindent elfeledtek, csak egy gondolatuk maradt, amit szinte egyszerre mondtak ki:

"Bárcsak örökké tartana!"

Ezt mondta egymásnak a két ember és nem tudták akkor, hogy ezek az örök lelkeik szavai. Nem voltak elég tiszták és fényesek ahhoz, hogy megérthessék az Igazságot, és ezt mondhassák:

"Megtaláltalak! Megtaláltalak! Megtaláltalak!"

/ LILY WATER /



"Megkértem Istent, hogy, vegye el büszkeségemet,
De ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem ő veszi el,
Hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem
Legyen egészséges, de azt felelte: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges,
A teste pedig csak átmeneti.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
De ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás
mellékterméke. Nem megkapni, megszerezni kell!
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól,
De ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világi dolgoktól,
és közelebb visz hozzám.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
De ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak az áldását adhatja.
A boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
De ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom,
De ő hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretnem úgy,
Ahogy ő szeret engem.
Erre azt felelte: Látom, kezded már érteni!
Kértem erőt, és Isten adott nehézségeket,
Melyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet, és Isten adott problémákat,
Hogy megoldjam őket.
Kértem bátorságot, és Isten adott veszélyeket,
Hogy legyőzzem őket.
Kértem szeretetet: És Isten adott gondterhelt embereket,
Hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyet. És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam:
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
Az imáim meghallgatásra leltek."



"Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek,
s vessem oda a testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem."

Pál apostol / részlet a szeretet himnuszából /

Engedjétek meg, hogy pár mondattal hozzá szóljak ehhez a nagy igazságot mondó idézethez.
A szeretet energiájától nagyobb, hatalmasabb energia nem létezik.
Szeretet = fény, a legmagasabb rezgésszint, amit elérhetünk, ilyenkor az ember már képes együtt lélegezni az Univerzummal.
A fényt a sötétség nem tudja legyőzni, gondoljatok a gyertyalángra vagy a csillagokra.
A szívetekben mindig ott legyen az a kis láng, és meglátjátok, egyszer lobogó, égő tűzzé válik.

"Elvárom, hogy szeressenek,
Én miért nem tudok szeretni!?"

/ Inti /


Saint-Exupéry ima:

"Uram!
Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tőled.
A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem!
Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére,
Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban,
Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni,
Hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat!
Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet!
Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást!
Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is!
Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra!
Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged hallgatnálak, és Neked segítenék!
Add, hogy mélyen megértsem, nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része!
Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlődjek és megérjek.
Kérlek, szükség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene!
Tudom Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idő old meg!
Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az őszinte barátságra.
Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt a legszebb, legértékesebb, leggyöngédebb, hatalmas ajándékát!
Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint az életem hiábavaló lenne!
Ne azt add, Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van!
Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére!"

Antoine de Saint-Exupéry



Osho:

"Ha megismered önmagad, akkor megjelenik körülötted a szeretet illata, kisugárzása. A szeretet túláradó öröm. A szeretet akkor jelenik meg, amikor meglátod, hogy ki vagy; akkor már semmi dolgod a világban - csak annyi, hogy megoszd lényedet másokkal. A szeretet az, amikor rájössz, hogy nem vagy elválasztva a Léttől. A szeretet az, amikor ráébredsz, amikor megérzed, hogy organikus, orgazmikus egységben vagy mindennel, ami létezik.

A szerelem nem egy kapcsolat. A szerelem lényünk egy állapota - semmi köze egy másik emberhez. Az ember nem szerelmes, hanem ő a szerelem. És természetesen, ha te vagy a szerelem, akkor egyúttal szerelmes is vagy. De ez csak egy eredménye, egy mellékterméke az eredeti oknak. Az eredeti ok, pedig az, hogy te vagy a szerelem.

És mikor lehetsz te a szerelem? Természetesen nem lehetsz te a szerelem, ha öntudatlan vagy. Mert akkor te a félelem vagy. A szerelem ellentéte a félelem. Ne feledd: nem a gyűlölet a szeretet ellentéte, ahogy az emberek gondolják, hanem e félelem. A gyűlölet is szeretet, csak fejtetőre állítva.

A szeretet igazi ellentéte a félelem.
A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz.
Félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz.
Ha félsz - kételkedsz; ha szeretsz - bízol.

A félelemben magányos vagy - a szerelemben viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül. Ha nem vagy, akkor hogy lehetnél magányos? Akkor ezek a fák, ezek a madarak, a felhők, a kék ég és a csillagok... mind egyek veled. A szeretet akkor jelenik meg, amikor megismered a belső égboltot.

A kisgyermek nem ismeri a félelmet, félelem nélkül születik. Ha a társadalom segíteni és támogatni tudná a gyereket abban, hogy félelem nélkül maradhasson - ha segítene, hogy fára s aztán hegyekre mászhasson, hogy átússza a folyókat és óceánokat - ha a társadalom mindent megtenne azért, hogy a gyermekből nagy kalandor, az ismeretlent felfedező kalandor lehessen... Ha a társadalom vakhit helyett keresésre ösztönözné a gyerekeket, akkor nagyszerű szeretőkké, az élet szeretőivé válnának - és ez az egyetlen igaz vallás. Nincs magasabbrendű vallás a szeretetnél.

Meditálj, táncolj, énekelj és hatolj egyre mélyebbre önmagadban. Hallgasd a madarakat még figyelmesebben. A virágokat áhítattal és csodálattal figyeld. Ne légy jólértesült "mindentudó", ne címkézd fel a dolgokat. A "mindentudók" nagymesterei a címkézésnek, kategorizálásnak. Te inkább kezdj gitározni, vagy tanulj meg furulyázni. Nyílj ki az emberek számára és válj eggyé velük, mert minden egyén Isten egy másik arca. Tanulj minden embertől. Ne félj semmitől, a világ nem az ellenséged. Ez a világ anyáskodik fölötted, minden lehetséges módon támogat téged. Bízz, és egyszer csak feltör és elindul benned felfelé az energia - ez az energia a szeretet. Emiatt az energia miatt úgy érzed, magadhoz ölelnéd az egész világot, mert ebben az energiában a világ ölel téged. És amikor áldottnak érzed magad, mi mást tehetnél, minthogy megáldod az egész világot?

A szeretet nem más, mint hatalmas vágy, hogy magadhoz öleld a világot."



"Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.

Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedéseteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.

Hanem ha félelmetekben, a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérűjéről
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.

Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.
De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje."

(Kahlil Gibran)



Osho:

"A legcsodálatosabb élmény az életben, amikor egyszerűen csak adsz, feltétel nélkül, mindenféle elvárás nélkül, még csak egy köszönöm-öt sem várva. Ellenkezőleg: az igazi, valódi szerető lekötelezve érzi magát, hogy a másik elfogadta az ő szeretetét. Mert el is utasíthatta volna.

Amikor úgy adsz szeretetet, hogy közben mély hálát érzel azok iránt, akik elfogadják azt, akkor egyszer csak meglepődve veszed észre, hogy császár lett belőled. Többé nem vagy már koldus, aki minden ajtón kopogtatva edényével szeretetért koldul. És akikhez bekopogsz, nem adhatnak szeretetet, mert ők maguk is koldusok.

A koldusok egymástól koldulnak szeretetet, és csalódottak, mérgesek, mert a szeretet nem jön. De ennek így kell lennie, mert a szeretet a császárokhoz tartozik, nem a koldusokhoz. És amikor az ember annyira tele van szeretettel, hogy minden feltétel nélkül meg tudja osztani, akkor ő császár."



Interjú Istennel

-Tehát, interjút szeretnél tőlem?

-Ha van rá időd, - mondtam. Isten mosolygott.

-Az én idõm örökkévalóság. Milyen kérdések vannak a tarsolyodban?

-Mi az, ami legjobban meglep az emberiséggel kapcsolatban?

Isten így felelet:

-Az, hogy beleunnak a gyerekkorba. Siettetik, hogy, felnőjenek, és azután újra gyerekek szeretnének lenni. Az, hogy elvesztegetik az egészségüket a pénzkereset érdekében, és azután az összes pénzüket az egészségük helyreállítására költik. -Az, hogy miközben aggódva gondolnak a jövőre, elfelejtik a jelent, s így sem a jelenben, sem a jövőben nem élnek. -Az, hogy úgy élnek, mintha sohase halnának meg, s úgy halnak, mintha sohasem éltek volna. Isten megfogta a kezemet, és egy ideig csendben maradtunk. Azután így kérdeztem:

-Te, mint szülő, mit tartasz fontosnak: mit kell a gyerekeidnek az életük során megtanulniuk?

Isten mosolyogva válaszolt.

-Tanulják meg azt, hogy nem kényszeríthetik ki senkinek a szeretetét.. Amit megtehetnek, az az, hogy engedik magukat szeretni.

-Tanulják meg azt, hogy ne méregessék magukat folyton másokhoz. -Azt is tanulják meg, hogy nem az a gazdag ember, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van igénye.

-Azt is tanulják meg, hogy pillanatok alatt mély sebeket ejthetünk szeretteinken, de sok évig tart begyógyítani őket.

-Tanuljanak meg elnézőnek, türelmesnek lenni.

-Tanulják meg, hogy vannak, akik igazán szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják kifejezni, vagy kimutatni érzelmeiket. -Tanulják meg, hogy nem mindig elég, ha mások megbocsátanak nekik. Saját maguknak is meg kell bocsátaniuk.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük!